Bemutatkozás

Szia!

Deák Anita vagyok, ez az én oldalam! :)

 

2003 óta foglalkozom egészségmegőrző termékekkel. Előtte is sokszor találkoztam ilyenekkel, hiszen édesanyám 1992-ben az elsők között nyitott Magyarországon gyógynövényboltot. 2003-ban vettem át a boltot, amikor sajnos elveszítettük őt a leukémia miatt.

A halála indított el azon az úton, amin a mai napig haladok.

Abban hiszek, hogy könnyebb az egészséget megtartani, mint a betegségből meggyógyulni, és a szervezetünket támogatnunk kell, azért hogy meg tudja tartani az egészségét. Azt vallom, hogy amíg lehet, addig ne szedjünk feleslegesen gyógyszereket, ha meg lehet oldani máshogy.

2003 óta élek gyógyszer- és vegyszermentesen, és figyelek arra, hogy megtartsam a szervezetem egyensúlyát. Úgy gondolom, hogy ha egészségesek vagyunk, akkor nem kell magunktól semmit megvonni, csupán mértékkel kell mindent fogyasztani. Nem vagyok híve semmilyen hosszabb időn keresztül tartott diétának, mert ha valamit elveszünk a szervezetünktől, akkor hiányállapotok alakulhatnak ki. A vegyes, minőségi étrend és táplálék-kiegészítők híve vagyok!

Az áruházban olyan termékeket találsz, amelyekről meggyőződtem, hogy megfelelő minőségű alapanyagokat használnak, és valós szaktudás van mögötte, így tényleg hatásosak, nem csak a profit miatt dobták őket piacra. Én csak olyan cégekkel dolgozom együtt, akiknek fontos, hogy megfelelő hatóanyag tartalom legyen a termékükben, és jó ár- érték aránnyal rendelkezzenek! Ezekkel a termékekkel nem találkozhatsz televízió reklámban, viszont annál gyorsabban helyre tudják állítani az egészségedet!

Mivel minden szervezet más, nem feltétlenül jó mindenkinek ugyan az a készítmény! Egy alapos kikérdezés után lehet összeállítani mindenkinek a számára legmegfelelőbb kombinációt.

Kérhetsz személyre szabott ajánlatot is tőlem! Ezt jelezd nekem írásban a webshop@naturaplaza.hu e-mail címen. Kapni fogsz egy kérdőívet, és a további teendőkről is tájékoztatlak!

 

Vajon Neked tudok segíteni?

IGEN, ha

  • te is szeretnéd elkerülni a felesleges gyógyszerszedést,
  • fontosnak tartod, hogy jó minőségű termékeket fogyassz,
  • nem szereted, hogy semmit érő étrend-kiegészítőket sóznak rád, drágán,
  • fontos neked, hogy  szakszerű segítséget kapj!

NEM, ha

  • azt hiszed, hogy a gyümölcsökkel elegendő vitamint viszel be,
  • úgy gondolod, hogy ha napi 1 szem van ráírva a dobozra adagolásnak, akkor az jó is,
  • adsz a szomszéd Marika szavára, aki belépett egy MLM rendszerbe, és máris gyógyító lett,
  • szerinted a gyógyszerek gyógyítanak!

Bízom benne, hogy hasznos dolgokat találsz nálam, és fogok tudni megoldást adni a problémádra!

Webáruház készítés
aprohirdetesingyen.hu simplepay_hu